ez az oldal, a Dobe szolgái folytatása...

                    Az összecsapás: dupla halál!

Arra lettünk figyelmesek  a beszélgetés után, hogy Andris megállt, és amikor megfordultam láttam hogy egy ember áll előttünk.

-Már megint te?-kérdezte Andris felháborodott hangon.

-Na miaz? Titeket is látni errefele? Csak nem becsajoztak a Dobe szolgái?-Hangzott egy mély hang, amit mintha hallottam már volna.

-Dehát te vagy az, akivel találkoztunk a templonnál!-Mondtam meglepődött hangon, mire lassal előcsúsztattam a kardom.

-Ahogy mondod. Én voltam az akibe belerúgtál pont te.-Mire kimondta ezt a mondatot, ezembe jutott, hogy van még 2 csapattársa.

Hátra mentem a lányokhoz, míg a fiúk még mindíg  villámló szemekkel néztek egymásra.

-Lányok! Ennek a csókának még volt 2 csapattársa, akik gondolom a fáról figyelnek minket, úgyhogy mi 3-an a fákra figyelünk.

Mire ezt a lányok fülébe súgtam, leugrottak a fáról, és harcba lendültünk mi 3-an.

-Melitta, a kötelet adjad ide, és menj a Mercyhez segíteni!-ordítottam Melire, miközben Mercyéknél már nagyban ment a harc.

Amikor elindultam a másik tag felé, a törjeit kezdte el felém dobálni, mire én sikeresen megsebesítettem a lábát, ami nem volt nekem nagyon jó, mert ezzel a kardforgatásos helyzetemmel lejjebb kerültem az ellenfelemnél, és így átfogott, mintha ölelne, de ezt egy riválistól nem jó szemmel néztem.

-Na mivan Hamupipőke? Csak nem el akarsz innen menni? Csak várj!-amikor ezt kimondta, elvette a kötelemet, átkötözte a derekamat a kezemmel és a nyakammal együtt, de úgy, hogyha megmozdul, szorul a kötél a nyakamon.

-Na gyere csak, ha nem akarsz megfulladni.-mondta, de már olyan szoros volt a kötél a nyakamon, ordítani akartam, de nem tudtam.

Miközben egyre beljebb vitt az erdőbe, rám, rám pillantott néhányszor, de egyszer csak megálltunk.

-Most eloldozlak, 3 másodperced van, és utána támadok!-mondta eloldozott majd futottam.

Miközben futottam hallottam a hangokat, hogy Melit legyőzték, Mercyt pedig elrabolták.

-Andriiiiiis! Botiiii! Segítség!-kiáltoztam, miközben futottam.

Amikor hátra néztem, nem láttam senkit, ezért megálltam, majd egy hangos megvagy!-ot hallottam, majd a mellkasomba fúródott egy tör, és csak annyi volt az utolsó kép, hogy Boti megöli az ellenfelemet, Andris meg ott ül mellettem, leveszi a köppenyét, és szedi ki a tört a mellkasomból, mire én rámosolyogtam, és ő aggódó pillantást vetett rám.

-Nem! Te nem halhatsz meg! Ha mind 3 lányt elveszítjük, akkor marha nagy gázban leszünk!-amikor ezt kimondta, nagyra nyitottam a szememet, majd egy utolsó nagy lélegzet vétel volt számomra.

Nem tudom hogy hány perc telhetett el azóta, de egyszerre egy nagyot dobbant a szívem, és éreztem hogy valaki megcsókolt. Amikor kinyitottam résnyire a szememet, láttam hogy valaki kékruhában fölém hajol, de neki is fekete haja volt. Andris lehet az?

Majd megláttam az arcát, Andris volt tényleg. De mi történt a köppenyével? Úr isten, megint ájulok!

És megint eszméletlen voltam. Valyon mi történhet körülöttem? Hogy győzhették le Melit, És Mercyt hogyan rabolhatták el? Pedig mind ketten olyan erősek voltak! Majd Mercyt elmegyünk megkeresni, és Melit sem hagyhatjuk magára!

A beszélgetésemet magamban az zavarta meg, hogy megint valaki az ajkamra tapadt, megint Andris volt, de most éreztem hogy visszatér belém a lélek, ami nem is tudom, talán úgy 10 perce elhagyott.

-Kelj fel! Ébresztő! Mostmár jobban vagy?-Hallottam Boti hangját, miközben kinyitottam a szemeimet, ő felültetett, nyögtem egyet, majd nekidőltem egy fának.

-Jól ránk ilyesztettél! De nem baj, mostmár elvileg jobban kell lenned.-mondta nekem Boti, miközben tekintetemmel kerestem Andrist, aki szájon át lélegeztetett.

Mikor jól körbenéztem, láttam hogy a köpenyem a földön, az már teljesen vörös volt, gondolom a véremtől, rajtam egy olyan köpeny mint a fiúké, és azon egy vörös folt, amit amikor megnéztem, egy kötés volt rajtam. Úr isten! Rólam a fiúk levették a köpenyemet?

-És Andris? Hol van?-Kérdeztem Botit, mire ő rám mosolygott.

-Azt mondta, hogy elmegy kajáért, és addíg foglalkozzak veled.-Mire én csak bólintottam, mivel ott ült mellettem Boti, ráhajtottam fejemet a vállára, majd ő rám nézett, de én nem néztem rá, csak álomba szenderültem.

Arra keltem fel, hogy a köpeny rajtam megint kigombolva, és Andris éppen akkor fejezte be a kötésem kicserélését.

-Na jó reggelt!-Mondta nekem Andris rám mosolyogva, mire én csak átöleltem őt.

-Nagyon köszi hogy megmentetted az életemet.-Kezdtem bele hálálkozásomba, de ezt megszakította a sebem égése.

Felnyögtem, majd mind kettő kezemmel a sebemet szorítottam, ami akkor még jobban fájt, de akkor Andris elvette onnan a kezemet, és  megcsókolt. Amikor elemelte a fejét, én a szemébe néztem, majd ő is az enyémbe, amit megint csak a sebem égése szakított meg, de a kezemet nem tudtam oda tenni, hisz kettő erősebb kéz szorította, így hát megint nyögtem.

-Ennyire fáj a sebed?-Kérdezte Boti, majd a sebemet fürkészte a tekintetével.

-Hát, hallod nem?-mondtam, mire kinyújtottam a nyelvemet, és ő csak kuncogott.

-Nem sokára elindulunk, de először eszünk.-mondta Andris, majd leült mellém, s kiterítette a sok kaját, amit hozott.

Én kiflit ettem csak, közben közben megfogva a sebemet, és nyögdécselve. A fiúk még mindíg falatoztak, mire én felálltam, el akartam indulni, mire egy erős kar megfogta a kezemet.

-Te meg hova akarsz menni?-Kérdezte Andris.

-Csak el szeretnék menni sétá...-összerogytam, mert nem is vettem észre a lábamba fúródott tört.

A francba! Megint ott vagyok ahol elkezdtük! Megint én vagyok akit pátyolgatni kell! De most nem fogom hagyni. Kihúztam a lábamból a tört, a másik kezemet még mindíg szorította a kar, én pedig fél lábamra támaszkodva felálltam.

-Nos, ahogy említettem, elszeretnék menni sétálni.

-De még nem vagy jól, még nem engedhetlek el,ha még ide is kell kötöznöm a fához!

Én jó kislány módon leültem duzzogva Andris és Boti közé, majd egy kérdés járkált a fejemben.

-Honnan szereztetek kötést? És milett azzal a csókával akivel ti voltatok szemben?

-A kötés a szaggató kardomnak a nyelén volt, a csókát meg legyőztük.-Válaszolta Boti.

-Amúgy szóltam út közben pár csapattársnak, nemsokára jönnek segíteni neked!-mondta Andris nekem.

-Nem ők azok?-mutattam el a másik irányba, ahol nem volt persze senki, de én addíg felugrottam, majd az én tempómban el kezdtem " szaladni ".

A fájdalmat elkezdtem szokni, majd eltűntem Andrisék szeme elől.  Hallottam halk lépteiket, és én közben összehúztam magamat az egyik fa tövében, de a nyögést ami megint a mellkasomban volt nem sikerült visszatartani. Amint nyögtem, a sok futástól nem szabadott volna leülnöm, ezért megint elvesztettem az eszméletemet, de mielőtt megint elsötétült volna minden, megint Andrist láttam, erről arra következtettem, hogy megtaláltak. Álmomban láttam, hogy nem messze tőlünk, Mercyvel jöttek emberek, akik vigyorogtak, s közben a társam meg volt kötözve.

Kezdtem felkelni, amikor éreztem hogy valami körbefog, de nagyon erősen, és amikor kinyitottam résre a szememet, akkor láttam hogy ki vagyok kötözve ahhoz a fához, ahol voltunk eleve. A fiúk nem voltak mellettem, de a tör amit kivettem a lábamból nem volt messze tőlem, ezért odahúztam magamhoz, és  elvágtam vele a kötelet. Amint fel akartam állni, a fiúk megfogták a kezemet, csak azt nem tudom, hogy honnan kerültek elő.

-Többet már nem tűnsz el!-Mondta Boti.

Az elvágott kötelet elvágták még ketté, az egyik végét Andrisra, a másik végét az én kezemre, és ugyan ezt Botival is megcsinálták. Miközben mind 2 kezem a levegőbe, mert a fiúk álltak, a fejem le volt hajtva, és gondolkodtam az álmomon. Megrángattam Andris felöli kötelemet, mire ő legugolt hozzám, elmondtam neki hogy mit álmodtam, majd közelebb húztam a köteles kezemmel, és átőleltem. Mielőtt fölállt volna Andris, megint felvettem a tört, majd elvágtam, először Boti felől a kötelet, majd Andris felöl is.

Elmentem négykézláb a fa mögé, ott felálltam, megint a fa elé mentem, majd átöleltem hátulról Andrist, aki kicsit megijedt, de éreztem hogy utána ő megfogja a kezemet. Megint nyögtem, de már nem zavart. Elindultunk valamerre de éreztem, hogy én már valamikor voltam itt, vagy láttam, ezt a terepet.

Folytatás:
A túl véres szerelem oldalon

Oldal: 3. Az összecsapás: Dupla halál
Én elmondtam, Most te jössz! - © 2008 - 2024 - fujisaki-chan.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat